Page 82 - Frankovics_Dravasztara_templom_66
P. 82
starin tördelt_Layout 1 2014.10.22. 11:45 Page 80
A drávasztárai templom felépítését a második világégést követően
a faluközösség minden tagja óhajtotta, amelyért készek voltak je-
lentős anyagi áldozatok megtételére, illetve önkéntes munkával hoz-
zájárulni a templomépítéshez.
A vallásos horvát lakosság önzetlensége, tettei, áldozatkészsége a
továbbiakban a hitélet megerősödéséhez, a rendszeres lelki gyakor-
latok elvégzéséhez vezetett.
A templomépítés körülményeiről beszédesen vallanak a Pécsi
Püspöki Levéltár korabeli dokumentumai, amelyek egyúttal bete-
kintést nyújtanak a három tantermes iskola, a lelkészi és a tanítói
lakások felépítésének, valamint a drávasztárai önálló lelkészség meg-
alakításának körülményeibe.
A drávasztárai Jézus Királyról elnevezett római katolikus templom
1948-ban Tarai Lajos (Čačinović) egyházmegyei építészmérnök
tervei alapján készült, közvetlenül az 1851-ben épült Szűz Mária-
kápolna szomszédságában, amely egykor búcsújáró hely volt, egyút-
tal ismert kútjának gyógyító vizéről.
Főoltárát 1968-ban Kákonyi Asztrik festőművész készítette.
A Pécsi Püspöki Levéltári iratok megszólaltatásával választ ka-
punk a templomépítés körülményeire, továbbá a drávasztárai hívők
önzetlen segítőkészségéről, kitartásáról, valamint a háborút követő
nehéz gazdasági viszonyok között felépítendő templom javát szol-
gáló, e nemes célra hozott anyagi áldozatokról is.
Elöljáróban említést érdemlően elmondjuk, hogy az ügyes kezű
drávasztárai asszonyok vásznat szőttek eladásra, ily módon hozzájá-
rulva a nagyszerű elképzeléshez és a megvalósításához.
A dokumentumok másról is vallanak, amelyekből az olvasók ked-
vükre csemegézhetnek.
Kétnyelvű kiadványunkkal tisztelegni kívánunk a 66 évvel ezelőtti
események előtt, egyúttal megemlékezünk a drávasztárai horvátok
80