Page 88 - Frankovics_Dravasztara_templom_66
P. 88

starin tördelt_Layout 1  2014.10.22.  11:45  Page 86






              templom javára, majd március 21-én a szedresi templom (szintén
              Tarai Lajos tervei alapján készült, és a két település temploma igen
              hasonlít egymásra – a szerző megjegyzése) javára történt a persely-
              gyűjtés.
                A befolyt összeg „Drávasztárai templom” jelzéssel azonnal bekül-
              dendő az Alapítványi Hivatal címére.
                Meggyes Jakab káplán 1948. március 31-án kelt felterjesztésében
              érdeklődik az alapkő letéletére vonatkozóan „milyen iratokat, kiknek
              a neveit és hogyan kell elkészíteni az alapkőbe elhelyezendő iratot”.
              A püspöki helynök április 2-i válaszában közli a káplánnal, hogy a
              fentiekre vonatkozóan nincsenek különleges előírások.
                Horényi plébános feljegyzése: „1948. márciusában megindult a na-
              gyobb munka Drávasztárán. Megkezdődött a templomépítés. Mun-
                                                kálatokat szentlőrinci vállalkozó
                                                kapja, Krommer Béla építész.
                                                  Erről külön jegyzőkönyvek ál-
                                                lanak rendelkezésre az irattárban.
                                                  Nagy a lelkesedés, nagy erőfe-
                                                szítéseket tesz az egész község,
                                                hogy a szükséges 100.000 forint
                                                (sőt ennél is több) építkezési
                                                költségeket előteremtse.”
                                                  Meggyes káplán 1948. április
                                                20-án 4.000 forint kiutalását kéri
                                                a Drávasztárai Egyházközségi
                                                Képviselőtestület számára.
                                                  Április 23-án a püspöki hely-
                                                nök értesíti az Egyházmegyei
                                                Alapítványi Hivatalt, hogy az el-
                                                rendelt perselygyűjtésből 4.000
                                                forintot a drávasztárai lelkészség
                       Templomi milliő          címére átutalni szíveskedjenek.

              86
   83   84   85   86   87   88   89   90   91   92   93