Page 94 - Frankovics_Dravasztara_templom_66
P. 94
starin tördelt_Layout 1 2014.10.22. 11:45 Page 92
volt, az Egyházmegyei Hatóság kérésünket úgy módosította, hogy ki-
helyezett káplánt kapott Drávasztára.
Ma ez a helyzet megváltozott. Mivel Drávasztára népe híveinek ál-
dozat és munkakészségének felajánlásával, Isten segítségével méltó
hajlékot emelt az Úrnak, bebizonyította, hogy a mai világban, amikor
arra legnagyobb szükség van, hű hívei az Istennek és nem tántorodtak
el annak tanításától és az Úr megvallásától.
Kéri ezért az Egyházmegyei Hatóságot, hogy az egész egyházköz-
ség nevében általa elmondott kérést hagyja jóvá és a jelenlegi Megy-
gyes Jakab kihelyezett káplánt az önálló lelkészség élére állítani
szíveskedjék.
Mivel még egy akadálya van az önálló lelkész elhelyezésének, úgy
gondolja a paplakás kérdését megoldani, hogy az egész egyházközség
véleménye szerint az eddigi imaházat erre célra fel lehetne használni.
A képviselőtestület elfogadja a Mohos Károly által bemutatott ter-
vet (átalakítást) és felkéri világi elnököt és Bacsmai István gondnokot
az iparosokkal való tárgyalásra. Egyben úgy határozott, hogy ameny-
nyiben az enyhe téli idő megengedi a kőműves munkát, még most
meg kell kezdeni, úgy hogy tavasszal már csak a vakolás, padlózás és
asztalos munka legyen vissza.
Képviselőtestület az Egyházközség minden tagjának összehívását
határozza el az anyagiak elintézése végett.”
A drávakeresztúriak október 16-án gyűlésen felvett jegyzőköny-
vükben „időszerűtlennek” tartják a fentieket, a bogdásaiak december
10-én „óvást emelnek” a sztáraiak fenti szándéka ellen.
Horényi Kálmán bogdásai plebános 1948. december 11-i, az Egy-
házmegyei Hatóságnak küldött leveléből idézünk: „… A bogdásai
plebánia a kegyúri szolgáltatások elvesztésével is nagyon legyöngült.
Az így meggyöngült plebánia már nem bírná el Drávasztára elvesz-
tését úgy, hogy amellett a létfenntartás szükséges javaiban hiányt ne
szenvedjen. A plebániai tulajdonban lévő 24 k. hold sem biztosíthatja
ezt. Egyrészt semmi biztosíték nincs arra nézve, hogy ez meddig lehet
92