Page 110 - Frankovics_Dravasztara_templom_66
P. 110
starin tördelt_Layout 1 2014.10.22. 11:45 Page 108
szólásban, a „Fekete högy” kontúrjai üdvözlik az erre tévedő ember-
fiát. Ekkor azonban láss csodát! Felkereste őket a drávasztárai pol-
gármester, Horváth Ferenc és az iskolaigazgató, Csizmadia Lászlóné,
s a beszélgetés másnapján teherautóval jöttek értük. Az iskola melletti
szolgálati lakás várta őket. Közben teltek az évek. Tibor a pécsi egye-
temen sikeresen befejezte a magyar szakot, Rózsika Szombathelyen
a biológia és a horvát szakot, eleinte napközizett.
Kedves tanár úr horvátot és zenét oktat. Az iskolai szertárban po-
rosodó zenei eszközök felkeltették a figyelmét, hogy azokkal bíz va-
lamit illene kezdeni… Nem volt maradása! Ekkor már 1995-öt írunk,
amikor megalapította a „Biseri Drave” („Dráva gyöngyei”) művészeti
együttest.
– Első lelkes támogatóink a helyi horvát szülők voltak, akik nem
sajnálták a pénzt prim-tamburica vásárlásra… Segített a helyi önkor-
mányzat is – emlékezik vissza a közelmúltra.
Fellépések alkalmával Kedves Tibor ül a falubusz volánja mögé, s
akinek nem jut hely, azt saját kocsijával Rózsika tanárnő viszi. Rá
hárul a népviselet gondozása és a beöltöztetés, a pályázatok írása, csú-
nya szóval a „pénzszerzés”, mert hát csak így képzelhető el a siker,
amit megkövetel a dolgok rendje. A zenei munka maradéktalanul a
tanár úr feladata.
Tavalyelőtt az együttesnek 18 fellépése volt, tavaly 21, idén (január
6-ig) már 10 meghívás érkezett. Az elmúlt húsz év során sok magyar-
országi településen megfordultak, zenéltek Budapesten, Horvátor-
szágban és Szlovéniában is.
Nem is csoda, hisz agilis a háttér!
Állandó utánpótlás – kell egy fellépő nagy csapat –
megadni az alapokat
A helyi zenekar és énekkar immár húsz éve működik. Fontos az után-
pótlás nevelése, ugyanis a 8. osztály elvégzését követően a ta nulók el-
108