Page 67 - Dravakeresztur 100
P. 67
az anyanyelvi szó biztonságát, szépségét, melegségét, saját élettapasz
talatát, fájdalmait, amelyek már fizikailag sem kímélik testi épségét,
és nehéz elviselni őket. Mindezeket el kell mondania valakinek, bi
zonyára annak, aki barátian meghallgatja őt, a messziről jövőt. Gyak
ran ül vonatra, hogy meglátogassa kedvesét Pécsett, de követi Érdre
is, nyugtalansága, tépelődése közepette. A jövő ígéretében bízva bol
dog életről álmodozik… Versei megérintenek bennünket, maradás
ra késztetnek, vele tartva az égő utakon… Idővel a perzselő tűz már
nem is érzékelhető, nem okoz fájdalmat, habár a költő lángszavának
lángnyelvei magasra csapnak. Versei üzenete lángpirosra marják szí
vünket, pirosabbra, mint amilyen volt olvasásuk előtt.
Gulyás, a költő, az élet realitásai közepette kereste helyét a ma
gyarországi horvátok közéletében, kulturális és művészeti életében,
mely napjainkhoz hasonlóan szűkmarkúan bánt és bánik a tehetsé
gekkel.
Tartsunk most költőnkkel Felsőszentmártonból Drávakeresztúrra
menet, e két települést összekötő gáton, és ígérem csodás élményben
lesz részünk. Verseit Đuso Šimara Pužarov ültette át magyar nyelvre.
A vers szerelemről és szeretetről mesél, amint ifjúként kísér egy
lányt a drávakeresztúri búcsúra. Zarándoklatuk búcsúi forgatagba
vezet, ahol a sok résztvevőtől maga a falu is tarkállik, s ennek emlé
kére a szerelmes legény mi mást, mint mézeskalács szívet vesz ked
vesének.
Igazi idill. A versben a Dráva menti táj zöldjét felváltja az egysze
rűnek mondott zene, a tánc öröme, ahol szerelmespárok simulnak
egymáshoz. Mindmind megannyi jel, mozzanat, amelyek a holland
mesterek vásznára kívánkoznának, avagy a Dráva menti, a határ túl
oldalán élő molvei naiv festők üvegfelületeire.
A költő nem mond szerelmének hangzatos szavakat. Boldogsága
a búcsú lüktetésével azonosul és tárgyiasul. Érezhetően itt egyszerre
több szív dobog! Eme boldog pillanat csak röpke percként nyer örök
költői megfogalmazást.
67